Szita Zoltán - Lírai hangok (irodalmi oldal).

A lélek húrjai: versek, prózák, gondolatok.



Manu propria (saját kezűleg).


Szita Zoltánnak hívnak, 59 éves vagyok, Pécsen születtem. Irodalmi
kötődésemről azt tudom mondani, hogy 12 éves korom óta írok verseket.
Kiadásra kész első önálló verses kötetem, mely 150 válogatott versemet 
tartalmazza. Csendben kiáltok! címmel fog megjelenni.

Tagja voltam a Pécsi Új Hang Irodalmi Társaságnak, a Budapesti Kristály
Irodalmi Társaságnak, a Barátok Verslista Irodalmi Társaságnak, a Bécsi Magyar Szalonnak, a Nyiltan irodalmi portálnak (Montreal, Kanada), valamint a Másképp Látók Irodalmi és Művészeti csoportjának. Publikáltam
a Torontói Irodalmi Naplóban. Eddig az Együtt, a Szárnypróbálgatók, a Szívtükrök, és a Suttognak a fák, című antológiákban jelemtek meg írásaim. Pályázatokon és publikálásaimért, oklevél elismerésekben részesültem. A teljesség igénye nélkül említve folyóiratokat, mint a Kristály, Pécsi Új Hang, Nők Lapja, vagy a NapSziget kulturális és művészeti folyóirat.

Vallom, hogy az írás, a vers, a lélek tápláléka! Az írás, számomra egy adottság, ez a kifejezésmód áll hozzám közel. Írásaim, az emberi lélek villanásairól, örömről, fájdalomról, küzdelmekről szólnak, önmagunkkal és a világgal egyaránt. De megérintenek a természet szépségei is. Írok még rövid prózát, úgynevezett "gondolati levelet", mert vannak arra érdemes expozíciók, melyeket érdemesnek tartok arra, hogy rögzítve legyenek.

Írásaim, az élet szeretetéről szólnak, mely be van kódolva a sejtjeinkbe! Evvel születünk a világra, mely érzés örök. Ez viszi előre a világot! Minden emberi kapcsolat erre kell hogy épüljön. Ez az érzés, fölemel éteri magasságokba, ez tesz bennünket emberré! Naponta millió, apró csoda történik velünk, körülöttünk, ezekre kell nyitottnak lenni, mert ezek teszik teljessé az életünket. Olyanok ezek a rezdülések, mint a pókháló vékony selyemszálain megcsillanó hűs reggel harmatcseppjei, mint apró, kis csillogó gyémántok. Hiszek az írás jobbító erejében, mely éltet, akár a levegő. Az alkotás folyamatában mindíg jelen van egyfajta kettősség, mint az ösztönös kifejezés vágya, másrészt a tudatosság, hogy az írással, másoknak adjunk valami szépséget. Fontos hogy a mű, megérintsen másokat, ez kell legyen, a legnemesebb cél. Az alkotás folyamata, egy emelkedett lelki állapot, melynek alá kell rendelni minden mást. Eközben a test, már csak fizikai valójában van jelen, míg a lélek szabadon szárnnyal, hisz az alkotásnak éteri tisztaságúnak kell lennie, miközben mint egy hárfa aranyhúrjai, zeng a lélek harmóniája.

Örök törvény, minden alkotásnak szabadnak és öntörvényűnek kell lennie, mert csak így válik hitelessé! Bármely művészetre való hajlamot, a génjeinkben hordozunk, és ezt senkinek nincs joga megkérdőjelezni! Hiszem, hogy az írás hozzájárul ahhoz, hogy gazdagabbá váljon az életünk, mert az alkotás egy nemes, és felemelően gyönyörűséges állapot, hiszen a lélek legrejtettebb mélységeiből tör fel, mint a tiszta forrásvíz, hogy kikristályosodva, az írásban nyerje el végső formáját. Hozzájárulva evvel, az emberiség egyetemes kultúrájához, miképpen a kicsiny vízcsepp, a felhőből aláhullva, gazdagítja a nagy óceánt!

Írta: Szita Zoltán











Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

2. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

3. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

5. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

6. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

9. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

12. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

13. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

14. Online dísznövény gondozás, minden ami virágról szól és Debrecen története!

► Szobanövények, kerti virágok és egyéb virágos témák! Debrecen város bemutatása milyen volt régen és most!

kryszta.hupont.hu

15. A homo digitalis kora

► A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

homodigitalis.hupont.hu

16. TOMOR&GONDA CUKRÁSZDA ÉS INTERNETKÁVÉZÓ

► 1043, Budapest Berda József u. 48. (Pozsonyi úton Újpest-Központtól kb. 500 méterre) www.tomoresgonda.hupont.hu

tomoresgonda.hupont.hu

17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szitanyomas.hupont.hu

19. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

esmtkhoki.hupont.hu

20. Ablakcsere Olcsón

► Ajtó ablak csere akár azonnal, olcsón, helyszíni felmérés után, minőségi munka, referenciákkal. Redőny, szúnyogháló felszerelése. Beépítés utáni visszajavítás és takarítás. Budapesten, Csepelen, vagy akár vidéken is.

ablakcsereolcson.hupont.hu

21. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

22. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

23. KULTUS - ethno - GRÁFIK

► KULTUrális Szolgáltatás, kutatás és oktatás - A család és barátai - Kapcsolat: grafik39@gmail.com és grafikimre@gmail.com

grafik.hupont.hu

24. KISBIG KIFŐZDE

► A magyar konyha és a világ ízei hagyományos kézműves technológiával valódi alapanyagokból!

kisbig.hupont.hu

25. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

26. PUSKÁS ÖCSI - A LEGISMERTEBB MAGYAR

► Puskás Ferenc, Öcsi, Pancho és Öcsi bácsi: amilyennek megismertem

puskas.hupont.hu

27. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, szálláshelyek ,

szegedszallas.hupont.hu

28. LONDON BOX "Divat a világ fővárosaiból" - SECOND HAND (OUTLET)

► VILÁGMÁRKÁK MÁSODKÉZBŐL (Exkluzív minőségű használtruha) London Box - Veszprém, Bányászati székház

angoldivat.hupont.hu

29. Kútfúrás házilag - Fúrj magadnak saját vízkutat! Házi kútfúrás

► Kútfúrás házilag, avagy készítsd el magad a kutadat. Házilagos kútfúrás.

kutfurashazilag.hupont.hu

30. Önnek is lehet privát bankára!

► Személyre szabott pénzügyi tanácsadás gyorsan, pontosan, szakszerűen DÍJMENTESEN

privatbankar.hupont.hu

31. Reneszánsz dalok, táncok korhű hangszereken, korhű ruhákban magyar nyelven

► Gál Hedda énekesnő és Balog Péter kobozművész előadásában

reneszanszdalok.hupont.hu

32. Kútjavítás kútfelújítás kúttisztítás kút kompresszorozás

► Fúrt kutak tisztítását, javítását, kompresszorozását és kamerázását vállaljuk

kutjavitas.hupont.hu

33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aerobicszeged.hupont.hu

34. Ausztrália

► Ausztrál kontinens

australia.hupont.hu

35. Olcsó szállás Mezőtúron

► Mezőtúr központjában 2 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, teljesen felszerelt konyha, kábeltv, wifi, szállás kiadó. Munkásoknak, brigádoknak kitűnő választás!

olcsoszallasmezotur.hupont.hu

36. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hbu.hupont.hu

38. Lakó épületek, iroda házak, csarnokok, gépi fújása gépi glettelése

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hathazyepitoiparibt.hupont.hu

39. Gombacsíra faanyagra! Újdonság!Chili paprika és vetőmag

► Termesszen gombát otthon,egyszerűen -Laska és-Shiitake gomba oltópálcika

shiitakegombakert.hupont.hu

40. Pálinkás szép napot kíván a HAJDÚBAGOSI PÁLINKAFŐZDE!

► Pálinka bérfőzéssel foglalkozunk. A hajdúbagosi pálinkafőzés több évtizedre tekint vissza. Családunkban már a 3. generáció foglalkozik pálinkafőzéssel. A régióban a legolcsóbban! Ne a feje főjön, hanem a pálinkája!

palinkafozo.hupont.hu

41. Korcsolyaoktatás. Művészi görkorcsolya oktatás, elsőként az országban

► GÖRKORCSOLYA, KORCSOLYAOKTATÁS - MÛKORCSOLYA OKTATÁS - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA OKTATÁS, MŰKORCSOLYA EDZÉS - JÉGPÁLYA - EDZŐTÁBOR

gorkorcsolya.hupont.hu

42. ExFintor oldala

► Képek

exfintor.hupont.hu

43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mosogepszerviz.hupont.hu

44. OlayCraft - Magyarország legjobb szerverközössége

► Szerver IP: olaycraftlobby.aternos.me - Szerverünket megpróbáljuk a lehető legtöbb ideig futtatni! A szerveren való játékkal elfogadod a játékszabályzatot és az Álltalános Szerződési Feltételeket(ÁSZF)

olaycraft.hupont.hu

45. Biztonság

► vagyonvédelem, biztonsági cég, költöztetés

cegek.hupont.hu

46. REMÉNY-HANG

► Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (János 3:16)

remenyhang.hupont.hu

47. NATURABARLANG Egészségcentrum

► "Test gyógyulása, test - lélek harmóniája, lélek nyugalma"

naturabarlang.hupont.hu

48. Kútfúrás hivatásos vízkútfúró céggel, Profi kútfúrás prémium minőségben.

► Rendeljen saját vízkutat, és felejtse el a havi vízszámlákat.

vizkutfurok.hupont.hu

49. Stefánia Irodaház XIV.

► Nagyméretű irodák Stefánia úti villa - irodaházban a XIV. kerületben (70)312-9126

stefaniairodahaz.hupont.hu

50. Hobby CNC , és 3D nyomtatás kezdők részére, az alapoktól

► Ezt a weboldalt azok számára készítem , akik most ismerkednek a CNC-vel kapcsolatos dolgokkal ,és nincs meg hozzá a háttér tudás , elektronikai, informatikai sem technikai szinten .

hobbycncalapok.hupont.hu

51. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

52. Józsi próbaoldala

► itt gyakorlok :-)

jozsiproba.hupont.hu

53. Reklámanyag terjesztés Budapest Területén

► Elöttünk nincs lehetetlen minden reklámot célba juttatunk. Gyors megbizható preciz munkát biztositunk.

profiszorolapos.hupont.hu

54. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

55. Efficiently getting out of debt

► You may find yourself under a mountain of debt

anneboyd.hupont.hu

56. Ferro rosso kovácsoltvas

► Tüzi kovácsoltvas bútorok igény szerinti készítése.

ferrorosso.hupont.hu

57. Az ígéret szép szó

► Az olvasás szórakozás, az olvasottság erény.

azigeretszepszo.hupont.hu

58. Beauty Benefits of Oranges

► Orange rinds are edible, while not as sweet as the pulp, are equally nutritious. They are a primary ingredient of commercial face masks and may be used to make homemade face packs as well. They help hydrate the skin and manage acne and pimple scars.

pennyrmullins.hupont.hu

59. Advantages of Using Aloe Vera Supplement

► You can also include aloe vera supplements to you diet to increase your energy levels and maintain a healthy body and weight.

johnagragg.hupont.hu

60. Original Hungarian Food and Drinks

► Original Hungarian food and drinks ordering. ****** It's like home with us. ****** Delivery from Hungary to the United States of America. ******* FREE DELIVERY!

hungarianfoodanddrinks.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthysneakers.hupont.hu

62. Helló

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tothendrenandor.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kinderfigurak.hupont.hu

64. About Meditation

► Meditation is great for stress management.

melissajoy.hupont.hu

65. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

balatonszepezdinyaralo.hupont.hu

66. Jópofa Bolt - Ahol a fa hatás a nyerő

► Fából készített karórák, napszemüvegek, csokornyakkendők, konyhai kiegészítők, aroma diffúzorok boltja.

jopofabolt.hupont.hu

67. Olaszországi Nyaralás Mobilklímás Lakókocsiban

► Nyaraljon nálunk Olaszország egyik legszebb kempingjében

olaszorszaginyaralas.hupont.hu

68. Eladó ház Szeged Eladó nyaraló , üdülő Szegeden

► Ebben a házban úgy  élhet , mintha mindig nyaralna.

szegedbuli.hupont.hu

69. Shakes & Fidget Tippek

► Tippek,Tanácsok.....

sf-tippek.hupont.hu

70. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

71. Próba Róza

► Megismerlek Téged

kapcsolatfelvetel.hupont.hu

72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

automiskaklinika.hupont.hu

73. Óriás ORPINGTON tyúk ,jérce, kakas,BRAHMA díszbaromfi tenyészet

► Köszönöm hogy felkereste honlapom. 31 éves Polgári fiatalember vagyok, aki beleszeretett a haszon és díszbaromfi tartásába , tenyésztésébe. Főleg Óriás ORPINGTON BRAHMA díszbaromfi fajokat tenyésztek. Nálam nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

orpingtonbrahma.hupont.hu

74. How to Barbell Squat Guide

► How to Squat The squat is often performed incorrectly.

cherylrobles.hupont.hu

75. Konténer rendelés Budapest

► KONTÉNER RENDELÉS - KONTÉNERES SITTSZÁLLÍTÁS BUDAPEST Szabaduljon meg könnyedén a felesleges hulladéktól +36 30 911 0781

sittkontener.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 25
Össz.: 7 917

Látogatottság növelés
Oldal: Manu propria (saját kezűleg)
Szita Zoltán - Lírai hangok (irodalmi oldal). - © 2008 - 2025 - liraihangok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »